Tisztelt Főrabbi Úr!

Fájlalva minden vandál cselekedetet szeretnénk ezekkel a sorokkal Önnek és valamennyi magyarországi zsidó közösségnek kifejezni őszinte együttérzésünket a közelmúltban a Kozma utcai temetőben történt barbár sírgyalázások kapcsán.

Fájdalommal tölt el bennünket, hogy mindez megtörténhetett.

Fájdalommal tölt el bennünket az intolerancia, az erőszak és a gyűlölet e megnyilvánulása, amely méltán kelt felháborodást minden hivő emberben.

A történtek arra indítják közösségünket és mindazokat, akik aláírásukkal csatlakoznak ehhez a levélhez, hogy biztosítsuk Önt, és Önön keresztül minden Magyarországon élő zsidó testvérünket szolidaritásunkról és lelki közelségünkről, különösen annak a mérhetetlen szenvedésnek tudatában, amelyet a most véget ért század Izrael fiaira mért.

Miért kell a hívő keresztényeknek fölemelniük szavukat,  amikor azt látják, hogy zsidókat  sérelem ér, miközben oly sok fájdalom, szenvedés volt és van jelen világunkban és korunkban? Miért nem elég a gyűlöletet valamilyen átfogó, általános módon elítélni?

Az, aki megpróbálja elkerülni az állásfoglalást a konkrét szenvedés láttán – márpedig a szenvedés mindig konkrét –, szavainak elvonttá válását kockáztatja. Azzal, aki azt állítja, hogy képes a világ valamennyi szenvedését megérteni, könnyen megeshet, hogy egyiket sem érti meg. Aki azonban egy idős, vagy egy beteg ember magányát megérti, meg fogja érteni minden idős és minden beteg ember magányát. Aki egy nép gyötrelmeit megérti, képes lesz együttérzéssel gondolni a világ összes szerencsétlen sorsú népére.

A Shoa, a maga fölfoghatatlan fájdalmával arra emlékeztet bennünket, hogy valahányszor a zsidó népet támadás éri, minden ember méltósága ellen követnek el merényletet. Hisszük azért, hogy amikor a zsinagóga lángokban áll, lángol a templom, a mecset, és lángol a kultúra is.

Érezzük, hogy az Első Szövetség szellemi gyökerei és történelmünk szeretetre és barátságra köteleznek minket Önök iránt, “idősebb testvéreink” iránt, ahogy II. János Pál pápa fogalmazott 1986-ban, a római zsinagógában tett látogatásakor.

A Pápa szavai, amelyek a szentföldi zarándoklata alkalmával hangzottak el, köteleznek és bátorítanak minket. Ez év március 23-án, Jeruzsálemben Izrael két zsidó főrabbijához, Meir Lauhoz és Mordechai Bakshi-Doronhoz intézett köszöntésében elmondta: “Az Egyház teljességgel elítéli az antiszemitizmust és a rasszizmus minden formáját …, mert szöges ellentétben áll a kereszténység elveivel”. Valamint ugyanezen a napon, Yad Vashem emlékmúzeumában: “Az igazság és a szeretet evangéliumi törvényét, nem pedig politikai megfontolásokat követve, az Egyház mélységes szomorúságot érez a zsidók ellen irányuló gyűlölet, üldöztetés és az antiszemitizmus megnyilvánulásai miatt.”

Maga az evangéliumi törvény tanít minket arra, hogy nem elég, ha nem tesszük a rosszat, de tennünk kell a jót.

Meg vagyunk győződve arról, hogy társadalmunk emberségesebbé, civilizáltabbá, igazságosabbá formálásához a béke, és nem az erőszak gesztusaira, a szeretet, és nem a gyűlölet, az egység, és nem a megosztottság gesztusaira van szükség. Ez korunk kihívása minden hívővel, minden emberrel szemben.

A megpróbáltatás idején szeretnénk, ha éreznék, közel állunk Önökhöz, és bennünk barátokat, testvéreket találnak, akik hisznek abban, hogy a rosszat le lehet győzni a jóval.

Budapest, 2000. november 10.