news

Terrorizmus és hit: a szentmise nem ért véget

2016 Július 27

MartyrsChurchFranceTerrorism

Andrea Riccardi írása az Avvenirén a roueni merénylet kapcsán

Ossza Meg

 Az erőszak megszentségtelenített egy templomot; egy papot meggyilkoltak miközben misézett; hívek és felszenteltek vannak a sebesültek között.

 
Az egész világ látta, de ezt már megélték Franciaországban akkor is, amikor Roger testvért halálosan megsebezték Taizében a vesperás alatt. Nem akartuk, hogy Európában ez megismétlődjék. De megtörtént. Mutatja ez a terroristák embertelenségét, és a vallásos érzület teljes hiányát, amely érzés azonban ott van nagyon sok muzulmánban, akik tisztelik „Isten embereit” és az imádságot. Fiatalok, őrültek követték el ezt a kegyetlen tettet, akiket rabul ejtett a gyűlölet totalitárius logikája és az ISIS (Daesh) propagandája. A brutális erőszak gyűlöletes megnyilvánulása volt ez. Annak a primitív szándéknak a kifejeződése, amely meggondolatlan reakcióba akarja belehajszolni a francia társadalmat. A francia püspöki konferencia elnöke, Pontier érsek azonban bölcsen reagált, kijelentette, fontos, hogy senki se essen a félelem kísértésébe. Bölcs módon az olasz püspökök is emlékeztettek, hogy nem szabad „a bezárkózás és a bosszúállás logikájára” hallgatni.  
 
Miért egy templomot támadtak meg? Olyan plébániáról van szó, amely a francia periférián helyezkedik el, mezőgazdasági területeket foglal magába: olyan vidék, ahol a történelem évszázadain keresztül a normann, északi katolicizmus élt. Napjainkban egy kongói plébános és egy 84 éves francia pap teljesített itt szolgálatot, az utóbbit Jacques Hamelt meggyilkolták, miközben szentmisét mutatott be. Hiány van papokból Franciaországban. De az egyház nem halott és nem is agonizál. Ellenkezőleg, bátran éli meg küldetését laikusok és apácák segítségével. Ebben egy olyan idős pap is részt vett, aki 2008-ban ünnepelte papságának 50. évfordulóját, de a szolgálatot ezután sem hagyta abba. Ilyenek a mi papjaink: olyan emberek, akik egész életüket szolgálatban töltik, nincsenek jól megfizetve, gyakran magányosak, de átitatja őket a szolgálat lelkülete. Tisztelet a francia egyháznak, amely nehézségek közepette is nyitva tartja templomait, nagy méltósággal és evangéliumi kommunikatív készséggel hirdeti az igét, ünnepli az Eucharisztiát. 
 
Visszatér a kérdés: miért egy templomot? A templom keresztény szimbólum, s a Saint Etienne-templom most még inkább az, mert mártírok vére áztatja. Keresztény szimbólum az erőszak által félbeszakított mise miatt. A francia egyház egyetemes, világos és egyértelmű módon – II. János Pál pápától Ferencig – sohasem fogadta el, hogy vallásháború dúlna a keresztény nyugat és az iszlám között. 2002-ben, a szeptember 11-i merényletek után, Wojtyla pápa a világ vallási vezetőit Assisibe hívta, hogy imádkozzanak a békéért. Előtte böjti napot hirdetett a katolikusok számára, amely egybe esett a Ramadán végével. Az egyház nem süllyed az iszlámellenes populizmus szintjére. Tegnap megsebesítették azok, akik megittasodtak a szent háború gyűlöletétől, akik azt akarták elérni, hogy az egyház szembeszegüljön, s felhagyjon bölcs és anyai hozzáállásával. Jacques atya a plébánia blogján a vakációval kapcsolatban ezt írta: „legyünk ebben az időben tisztelettel mások iránt, bárkik is legyenek azok”. És azt kérte: „imádkozzatok a rászorulókért, a békéért, azért, hogy jobban tudjunk együtt élni…”. Ez az érzés él mélyen az egyházban, amely a benne élő emberek szövete által segíti a találkozásokat, odamegy a legnehezebb helyekre, segíti a szenvedőket. Ezt jelenti békében együtt élni másokkal. Az egyház az ingyenesség és az emberségesség helye versengő társadalmainkban, ahol mindennek ára van. És mindenekelőtt egy hely, amely nyitva áll.
 
Templomaink nyitott ajtaja – amelyen beléptek Hamel atya gyilkosai is – szemben áll az elszaporodó bezárkózással, kapukkal, falakkal, amelyek a félelem gyümölcsei. Oda, a templomba, mindenki beléphet: a szegények, a rászorulók, a dolgok értelmét keresők, akik a barátság szavát vagy gesztusát keresik. Abban a templomban, ahogy nagyon sok más francia és európai templomban is, egy olyan világ titka van elrejtve, amely nem hisz a falakban és nem hallgat az erőszakra. A kontinensünk egy olyan része ez, amely talán a legjobban zavarja az erőszakosokat. Egy olyan rész, amely látszólag gyenge (mint az idős pap), de mégis nagyon erős: „Jézus azért jött, hogy sebezhető legyen” – mondta Jacques atya tavaly karácsonykor. 
 
Jacques atya meggyilkolása után Pontier érsek elismételte szavait: „Csak a hazánk számára oly drága testvériség az egyetlen út, amely a tartós béke felé vezet. Építsük együtt”. Ezek a halált hozó cselekedetek arra hívják a keresztényeket, hogy a sok erőszak közepette újítsák meg missziójukat Európában. Kell, hogy legyen egy álmunk arról, hogy a társadalom megbékél: integrálja azokat, akik a peremre szorultak, akik ellenségesek, nyugtalanok, és nem részesei a közös sorsnak. Ez egy evangelizáló és békeszerző misszió. Nemcsak alkalom szülte szavak, hanem korunk mély szükségszerűsége, amely meghívásként jelentkezik egyházunk számára. Folytatni kell az emberek között Jacques atya szentmiséjét, amelyet félbeszakított az erőszak.