news

„Amikor felébredtem, vékony jéghártya borította a kabátomat”

2017 Január 24 - TOMPA, MAGYARORSZÁG

HungaryRefugees

A Tompán és Röszkén várakozó menekültekhez látogattunk

Ossza Meg

A hőmérő higanyszála –10 oC alá süllyedt az elmúlt hét éjszakáinak szinte mindegyikén. A tompai határátkelőnél most is várakoznak a szabad ég alatt, mintegy 40 fő, közöttük gyerekek is. A Szent Egyed Közösség négy tagja élelmiszert: olajat, tésztát, rizst, paradicsomot, paprikát, teát, halat, és cukrot vitt a hétvégén a menekülteknek, valamint takarókat és brikettet. Tompán a várakozók két csoportra szakadtak, egyrészt a szíriai és iraki emberek, akik hónapok óta várnak sorukra, és Szerbiában már feliratkoztak, másrészt olyan algériaiak és marokkóiak, akik nincsenek a listán, és valószínűleg nem is fogják őket beengedni a tranzitzónába.

Mens, egy huszonéves, jó kedélyű, algériai fiú már 3 éve úton van:  „Árva vagyok, elindultam jobb életet keresni – mondja, és közben mosolyog. – Voltam Görögországban és Törökországban is, de Szerbiában elvették a sátrainkat a rendőrök, aztán magukkal vittek, és kiengedtek egy erdőben, mondván menjünk tovább, ott majd lesz egy rendőrállomás. De csak erdő volt, mindez Macedóniában történt. Itt dolgoztam, és kerestem valami pénzt. Eljutottam Albániába is, ott ellopták mindenemet, most pedig már egy hónapja itt vagyok” – meséli élénken gesztikulálva, és továbbra is csak mosolyog, szemében huncut pajkossággal. Látszik rajta, hogy fázik. „Hogy bírtad az éjjelt?” – kérdezzük tőle. „Amikor felébredtem – mondja végigsimítva a karján –, vékony jégréteg volt a kabátomon. Rám fagyott. Ha lenne egy takarótok?!” – néz kérlelően. Szerencsére volt nálunk takaró. „Köszönöm nővérem, köszönöm bátyám. Jók vagytok. Remélem találkozunk majd egyszer valahol a világban, és akkor meg foglak benneteket ismerni. És jót nevetünk ezen az egészen – mondja derűsen. – Minden napot úgy fogadok, ahogy jön. Isten megsegít”. 


Szimpatikus srác, bohóckodásával eltereli a figyelmünket arról a tényről, hogy ez így nem élet. Három éve kóborol, de nincs perspektívája. Aligha fog átjutni Magyarországra, az évek pedig telnek. De nem csak ő van így, a szintén alig húszéves társa ugyanilyen cipőben jár. Valahogy jó lenne jövőképet adni ezeknek a fiataloknak, mielőtt rossz társaságba keverednek, vagy elveszítik a még nyitott, őszinte, gyermeki érzéseiket. Mert biztosan sokaknak hasznára lehetnének. Hány időst jó kedvre tudnának deríteni, milyen sok embert össze tudnának hozni kiváló kommunikációs készségükkel! Tényleg nem tudunk értük semmit tenni? 

Röszkére visz tovább az utunk. Ahogy kiszállunk az autóból, szinte csontig hatol a hideg. A hőmérséklet ugyanannyi, mint Tompán, de valami mégis elviselhetetlenebb. Talán a páratartalom nagyobb, és a szél erősebb. A menekültek sátorbázisa Északi-sark kutatók vagy legalábbis hegymászók expedíciós táborához hasonlít, amelyet felülről a jég és a hó szigetel. 

Itt szokás szerint afgánok, irániak, és pakisztániak vannak. Az arab nyelvtudás itt már nem segít, ám ők jobban beszélnek angolul. Közöttük láthatólag nincs olyan ellentét, mint a különböző nemzetiségűek között Tompán. Átadjuk az élelmiszereket és fotózkodunk. 

Se Tompán a fiataloknak, se itt Röszkén az idősebb generáció tagjainak nincs baja ezzel. Így bátran megosztjuk mindkét csoportképünket. Kölcsönösen jó érzésünk van, talán tudtunk egy kicsit enyhíteni a szenvedéseiken.