news

„Jézus Egyházának hatalma fegyvertelen erő, amely megállítja a gonoszt”

2018 Január 24 - RÓMA, OLASZORSZÁG

EcumenismSanta Maria in Trastevere

A valdens egyház lelkésze, Paolo Ricca homíliája az ökumenikus imahéten, a Santa Maria in Trastevere-bazilikában

Ossza Meg

Kivonulás könyvéből 15, 1-6 „Uram, a jobbod kitűnik erejével”

Kedves Testvérek, a kiválasztott szentírási részt a dél-amerikai karib egyházak javasolták témaként az elmúlt napokban elkezdődött ökumenikus imahét alkalmából. Mint tudjátok, a karib nép hosszasan az európai telepesek elnyomásától szenvedett, előbb a franciáktól, majd Angliától, végül a hollandoktól. Végül a nép felszabadult a gyarmati elnyomás alól, szabadok lettek, ahogy Izrael fiai is az egyiptomi fogságból.

Ez a szentírási fejezet, amelynek első sorait olvastuk, örömének vagy győzedelmi éneknek is nevezhető, mert az izraeliták énekelték, miután a Vörös-tengeren átkeltek, látva az egyiptomiak seregét, ahogy odavesztek, elmerültek a tengerben – ahogy a szöveg is írja –, mint egy kő. „Úgy merültek el, mint az ólom, a hatalmas hullámokban” – írja a Kivonulás könyve. Izrael megmenekült, az egyiptomi sereg pedig odaveszett. Sok ezer harcos halt meg. Izrael énekelt, Egyiptom sírt. Izrael ünnepelt, Egyiptom gyászolt. „Uram, a jobbod kitűnik erejével!” De ami az egyiknek öröm volt, az a másiknak fájdalom. Gyakran ez történik a mai világunkban is. Emlékszem sok évvel ezelőtt, egy indiai út során egy ottani politikus beszédében azt mondta: „a ti boldogságotok, a mi boldogtalanságunk, a ti jólétetek, a mi nyomorúságunk. A ti örömötök a mi fájdalmunk.”

Gyakran így van ez. Ma is ez a helyzet, a mi gazdagságunkat, legalábbis részben, a szegények fizetik meg. Jólétünk egy része mások nyomorúságába kerül. Tehát az örömöt a szomorúság keresztezi. Mert jogos, ha Izrael énekel, igazságos, hiszen él és csodával határos módon kilábalt a bajból; jogos tehát, hogy örömének van az ajkán. Meg kellene viszont hallania a sírók sóhaját, az egyiptomiak fájdalmát, akik a tengerbe vesztek. Ehhez az öröménekhez egy rabbinikus értelmezést szeretnék megosztani veletek. Így szól ez a magyarázat: Izrael tehát dicshimnuszt zeng, ünnepel az egész nép, Mirjam Izrael asszonyait hívja, hogy jöjjenek elő dobbal, citerával és hangszerekkel és táncoljanak örömben, hogy Izrael csodálatosan felszabadult és él. Az Isten trónja körül álló angyalok – mondja a rabbinikus hagyomány – Izraellel akarnak énekelni. Ők is Izrael himnuszához szeretnének csatlakozni, de Isten szemükre veti: „Hogy énekelhettek öröméneket, amíg teremtményeim, az egyiptomiak a tengerbe vesznek?” Mintha Isten szomorkodna a szükséges rossz láttán – nevezzük így –, az egyiptomiak halála láttán, csak hogy Izrael megmeneküljön. Tehát rossz és nem jó. „Uram, a jobbod kitűnik erejével!” Isten jobbja hatalmas. Ahhoz, hogy megszabadítson, az Ő jobbja nem akar ölni. Az emberi kéz öl. Nem Isten. Isten hatalmával megszabadít egy rabszolgaságban élő népet. Hogy miért szabadítja meg? Mert nem fogadja el, hogy rabszolgák legyenek. A gonosz, az elnyomás, a kizsákmányolás láttán Isten nem marad semleges. Nem közömbös, nincs túl a jón és a rosszon, ahogy ellenben Nietzsche állítja, hanem a jó oldalán áll, a gonosszal szemben. Isten a pártjukon áll, nem semleges. Védelmezi az árvát és az özvegyet. Hatalmasakat taszít le trónjukról – énekli a Magnificat –, az alázatost felemeli. Amikor eljön Isten országa, sokan elsőkből utolsók lesznek, és utolsókból elsők. „Uram, jobbod kitűnik erejével!” Valóban hatalmas az Úr jobbja, amikor az utolsókból elsők, az elsőkből utolsók lesznek. Hatalmas az Úr jobbja, erős az Ő keze.

De tudjátok, éppen az Úr hatalmát kérdőjelezték meg az elmúlt században. Ismeritek azt a híres szöveget, egy zsidó ember megfogalmazását: Istenfogalom Auschwitz után. Ez a híres zsidó gondolkodó lényegében arról ír, hogy gyermekkorában a zsinagógában azt tanították neki, hogy Isten jó és mindenható. De ma már, Auschwitz után nem tud benne hinni. Ugyanis ha Isten jó és mindenható, nem engedte volna, hogy Auschwitz megtörténjen. Valószínűleg jó az Isten, de nem mindenható; vagy mindenható, de nem jó, hagyta tehát, hogy Auschwitz megtörténjen. Ezért választani kell, vélte Hans Jonas. Vagy jó az Isten, de nem mindenható, vagy mindenható, de nem jó. Jonasnak van igaza, hogy Isten jó, és nem mindenható? Vagy Mózesnek, aki azt mondja, hatalmas az Úr jobbja, erős az Ő keze? Hatalmas azt jelenti: nagyon hatalmas, vagyis mindenható. Most akkor, hogy oldjuk fel ezt a dilemmát? Ennek a Jonasnak adunk igazat, aki azt mondja, Isten nem mindenható, vagy Mózesnek, aki azt mondja: hatalmas az Úr jobbja? Mózesnek van igaza.

Egy fontos dolgot azonban meg kell értenünk. A hatalom vagy a mindenhatóság fogalmát mi az elnyomáshoz, az erőhöz kötjük. Isten mindenhatósága viszont nem így nyilvánul meg. Nem az erőben és még kevésbé az erőszakban. Hanem a Szóban, az Igében. Isten az Igében mindenható. Az Ige, ha úgy akarjuk, a legtehetetlenebb, mert adomány, szó, ami kér, és ajánlja, mutatja magát és nem követel. Az Ige nem erőszakos. Isten azt mondta, hogy ne ölj. Ezt mondja Káin óta. A „ne öljt” nem tudja más hatalommal mondani. Ha ölsz, vagy ha Káin vagy, azzal nem Isten hatalma ellen vagy. Istennek csak egy hatalma van, ez pedig az Ige.

És ha egy ikont akartok alkotni Isten fegyvertelen hatalmáról, vagy képpel akarjátok láttatni Isten Igéjének fegyvertelen erejét, mindenhatóságát, elég arra az ismert felvételre gondolni, az 1989 május 5-én készült képre, amikor egy fegyvertelen kínai fiú megállít négy harckocsit. Igen, ez a kép, ez az ikon a néma szó fegyvertelen erejének, fegyvertelen hatalmának tökéletes képe. A szó hangtalan, viszont él, cselekszik, és ez a fiú megállítja a tankot. Jézus Egyházának ilyenek kell lennie. Fegyvertelen fiúnak, aki megállítja a hadsereg tankját, az egyiptomi hadsereget is, anélkül, hogy belefulladnának a vízbe.