news

Az egyház nyitott kapuján át láthatóvá váljon a vértanúságban is, hogy a remény fénye erősebb a halálnál

2016 Július 29

PrayerviolenceTerrorismHOMILIES

Marco Gnavi prédikációja a Santa Maria in Trastevere-bazilikában Jacques Hamel atyáért, a terrorizmus áldozataiért és a békéért

Ossza Meg

Teremtés könyve 9,1-7

A mai estén itt, a Santa Maria in Trastevere-bazilikában és mindenütt Európában, ahol jelen van a Sant’Egidio közösség, egyesülünk a francia egyházzal és néppel az imádságban és a böjtben. Megemlékezünk Jacques Hamelről, a jó lelkipásztorról, akinek életét 86. éves korában kegyetlen módon oltották ki, miközben szentmisét mutatott be a Rouenhez tartozó St.Etienne du Rouvreay plébánián.
 
Imáságunk olyan, mint egy fájdalommal és megdöbbenéssel teli kiáltás, amely felszáll Istenhez: egy jó embert, egy bölcs és idős embert meggyilkoltak fiatalok, akiket áthatott a halál ideológiája, akiket magához vonzott az erőszak. Egy erős, mély spiritualitással rendelkező egyház gyermeke volt ez a pap, egy olyan egyházé, amely sokat adott a világegyháznak és amely most nem adja meg magát a félelemnek, a falaknak, a szembenállásnak, hanem erősen kötődik az evangéliumhoz; egy olyan egyház, amelynek erőt ad bölcsessége, mély, szelíd és kitartó életszeretete. Szelíd és kitartó, mint Hamel atya volt, aki életét a szolgálatra és a másik felé való nyitottságra építette, ennek szellemében élte, mint ahogy a plébánia mellett épült mecset imámja is tanúsította. 
 
Vingt-Trois bíboros nagy bátorsággal prédikált a párizsi Notre Dame-ban tartott szentmisében, magát Isten faggatta a legnagyobb fájdalom és elbizonytalanodás pillanatában, amikor úgy tűnik, kérdéses Isten hatalma és szeretete. Azt mondta, hogy Jacques atya és szolgálata, az üldözött keresztények, a Ferenc pápa körül Krakkóban összegyűlt fiatalok olyan reményt képviselnek, amely erőforrást jelent ahhoz, hogy ne adjuk meg magunkat a gyűlöletnek, a nihilizmus kísértésének, a halál erejének. A kollektív félelemmel, a kollektív javakért való küzdelem eróziójával szemben a hitet adta válaszul anélkül, hogy megkerülte volna az emberiség sorsára vonatkozó drámai kérdéseket. Pontier érsek a brutális gyilkosságot követően kijelentette: „Az országunk számára oly kedves testvériség az egyetlen út, amely a tartós békéhez vezet. Építsük együtt!”
 
Közös látásmód és belső erő jellemzi ezeket a lelkipásztorokat és az idős roueni papot, aki nem akart úgy élni, hogy ne másokat szolgáljon, aki nem akart úgy prédikálni, hogy közben ő maga ne tanúsítsa konkrét módon, az emberi találkozásokban, az imádságban, a mások felé való hidak építésében az egyház egyetemes nyitottságát. Nem sokkal a nyár kezdete előtt ezt írta: „Olyan időszak ez, amelyben tisztelettel kell fordulnunk a másik felé, bárki legyen is az.”  És azt kérte: „Imádkozzatok azokért, akik a leginkább szükséget szenvednek, a békéért, azért, hogy jobban tudjunk együtt élni…”
 
Andrea Riccardi Jacques atya erőszakos halálával Roger testvér halálát állította párhuzamba, akit Taizében egy esti imádság alatt öltek meg. Hozzátette:  „Nem akartuk, hogy Európában ez megismétlődjék. De megtörtént. Mutatja ez a terroristák embertelenségét, és a vallásos érzület teljes hiányát, amely érzés azonban ott van nagyon sok muzulmánban, akik tisztelik „Isten embereit” és az imádságot. Fiatalok, őrültek követték el ezt a kegyetlen tettet, akiket rabul ejtett a gyűlölet totalitárius logikája és az ISIS (Daesh) propagandája. A brutális erőszak gyűlöletes megnyilvánulása volt ez. Annak a primitív szándéknak a kifejeződése, amely meggondolatlan reakcióba akarja belehajszolni a francia társadalmat.”
 
Franciaország sokat szenvedett, mélyek a sebei: a 2015. január 7-i és november 13-i merényletek; a július 14-i nizzai merénylet, amely vérrel áztatta a franciák nemzeti ünnepét, amely örömteli ünnep a családok, a gyerekek, a fiatalok, az idősek számára. A Francia Köztársaság Szentszékhez akkreditált nagykövetének, a FAO-hoz akkreditált nagykövetnek – akiknek köszönjük, hogy eljöttek és akiket barátsággal köszöntünk – ismét kifejezzük nemcsak szolidaritásunkat és közelségünket, hanem azt is, meggyőződéssel munkálkodunk azon, hogy kiirtsuk a gyűlölet mechanizmusának gyökereit és ne engedjünk utat a gonosz terveinek.
 
A Teremtés könyvében Isten megáldja Noét – és rajta keresztül az egész emberiséget, amelyet az özönvíz sújtott és amely megszabadult attól, hogy gőgös legyen és értetlenül álljon Isten tervei előtt –  és ez az áldás maga az élet, az élet győzelme, amelyet egy figyelmeztetés kísér: „A ti életetek vérét is számon kérem minden állattól és az embertől: számon kérem az ember életét az embertől, a testvérétől.”
 
Az ember vére, élete szent az Úr előtt és az egyház számára fontos, hogy elszámoljon minden ember életéről. Jacques atya vére, sok más ártatlan ember vérével együtt nem bosszút kér, hanem békét, békéért kiált, belső forradalomért kiált a gyűlölet ellen, és megmutatja, hogy az evangélium szerint élő emberek sebezhetőségét, ugyanakkor a nagyságát is. Az ő emberségük szenvedéllyel és szeretettel van tele, és ezt a bizalmat a halál sem tudja megtörni. A kereszthalál sem törte meg Urunk, Jézus hitét az életben, az Atyában, bizalmát abban, hogy az emberek megtérnek a szeretetre. Ezért imádkozunk mi együtt, egyetértésben. Az ártatlanok védelméért, a gonoszok megtéréséért, hogy ne vesszen el egy egész nemzedék a gyűlölet szakadékában. Hogy minden nemzedékben legyenek olyan emberek, mint Jacques atya, és a világunk ne maradjon magára. Hogy az egyház nyitott kapuján keresztül láthatóvá váljon a vértanúságban is a remény fénye, és ez a fény legyen erősebb a halálnál. Ámen.