Hajléktalanok, társadalomból kirekesztettek szentévi zarándoklata Rómában, Ferenc pápánál

A Sant’Egidio közösség hajléktalan barátai is ott voltak a vatikáni VI. Pál-teremben november 11-én

„Bocsánatot kérek tőletek, valahányszor mi, keresztények elfordítjuk tekintetünket, amikor szegény emberrel vagy szegénységgel találkozunk!” – mondta Ferencpápa a több ezer szegénynek. „A ti megbocsátásotok az egyházi embereknek, férfiaknak és nőknek, akik nem akarnak rátok nézni vagy nem akartak rátok nézni, szenteltvíz számunkra; megtisztulás számunkra, segítség számunkra, hogy újból higgyük: a szegénység nagy üzenetként az evangélium szívében van, és nekünk – katolikusoknak, keresztényeknek, mindenkinek – szegényeket szolgáló szegény egyházat kell alkotnunk” – folytatta.


A jelenlévők meghatódva hallgatták a pápa szavait. Köztük volt Antonio, a közösségünk barátja, aki egy lakókocsiban él Rómában: „Köszönöm Ferenc pápának, hogy szeret minket és mindenkinek azt tanítja, hogy aki jobban él, segítse azt, aki rosszabbul él” – mondta.


„Ferenc pápa szavai megnyitják a szükséget szenvedők szívét” – emelte ki Lucia Lucchini, aki évek óta közel áll a hajléktalanokhoz, vezeti a közösség szegények számára nyitott étkezőjét a római Via Dandolón. Hozzátette: „Megnyitja azok szívét is, akiknek mindenük megvan és akiknek fel kell fedezniük, hogy az igazi boldogságot akkor találjuk meg, ha együtt élünk.”


A továbbiakban Ferenc pápa beszédét közöljük teljes terjedelmében, amelyet a Magyar Kurír közzétett Tőzsér Endre SP  fordításában:

 
Köszönöm, Christian és Robert! Köszönöm mindnyájatoknak, hogy eljöttetek ide, hogy találkozzunk, hogy találkozzatok velem, hogy imádkozzatok értem, és ahogyan a bíboros [Barbarin bíboros] mondta, hogy kezetek, melyet imádságban fejem fölé emeltek, erőt adjon küldetésem folytatásához. Nagyon köszönöm nektek!

Feljegyeztem néhány szót a két tanúságtételből, aztán gesztusaitokból is.

Egyik dolog, amit Robert mondott, az, hogy mivel emberi lények vagyunk, nem különbözünk a világ nagyjaitól. Vannak szenvedélyeink, de vannak álmaink is, melyeket kis lépésekben előrehaladva igyekszünk megvalósítani. A szenvedély [pasión] és az álom: két szó, melyek segítségünkre lehetnek. A szenvedély, mely időnként szenvedést okoz nekünk, veszélyeknek tesz ki minket, belsőknek, külsőknek; de ezzel a szóval [pasión] fejezzük ki a betegség okozta szenvedést is… Ezerféle szenvedély és szenvedés van. De ott van az a szenvedély is, amely hajt minket előre, a jó szenvedély, és ez a jó szenvedély késztet minket álmodni.

Az én szememben nagyon szegény az a férfi és az a nő – a tiétektől eltérő értelemben –, aki elveszíti képességét az álmodásra, akit már nem fűt szenvedély. Ne hagyjátok abba az álmodást! Milyen az álma egy szegénynek, egy hajléktalannak? Nem tudom, de álmodtok. Azt álmodtátok, hogy egy napon majd eljöhettek Rómába, és az álom megvalósult. Azt álmodjátok, hogy a világ megváltozhat, és ezzel egy szívetekből fakadó magot ültettek el!
 


Egyikőtök, aki az elején beszélt – Étienne Billemaine – megemlítette egy kijelentésemet, amelyet gyakran hangoztatok: a szegénység az evangélium szívében van. Csak az néz fel és álmodik, aki érzi, hogy hiányzik valamije; akinek viszont mindene megvan, az nem tud álmodni! Az egyszerű emberek követték Jézust, mert arról álmodtak, hogy ő meggyógyítja őket, megszabadítja őket, jót tesz velük; mentek utána, és ő megszabadította őket. Férfiak és nők, a maguk szenvedélyeivel és álmaival. Ez az első, amit mondani akartam nektek: tanítsátok meg mindnyájunknak, akiknek van tető a fejünk felett, akik nem nélkülözzük az ételt, sem az orvosságot, tanítsátok meg nekünk, hogy ne legyünk elégedettek! Álmaitokkal tanítsatok meg minket álmodni az evangéliumból kiindulva, onnan, ahol ti vagytok, az evangélium szívéből!

Egy második szó, amelyet nem mondtatok ki, de amely benne volt a tanúságtevők magatartásában és a tietekben, és amely felbukkant a szívemben, amikor Robert ezt mondta a saját nyelvén [franciául]: „Et la vie devient si belle!” Mit jelent ez? Azt, hogy az élet széppé válik számunkra, tudjuk szépnek látni a legsanyarúbb körülmények között is, amelyekben ti éltek. Ez pedig méltóságot jelent, ez az a szó, amely eszembe jutott. Csak az a férfi és nő képes meglátni a szépet a legszomorúbb és legfájdalmasabb helyzetekben is, akinek van méltósága. Szegények? Igen! Nyomorultak? Nem! Ez a méltóság! Ugyanaz a méltóság, amellyel Jézus rendelkezett, aki szegényen született, aki szegényen élt; ugyanaz a méltóság, amellyel az evangélium szava rendelkezik; ugyanaz a méltóság, amellyel egy munkájából élő férfi és nő rendelkezik. Szegények? Igen! Uralkodnak felette? Nem! Kizsákmányolják? Nem!
Tudom, hogy sokszor találkoztatok olyanokkal, akik ki akartak zsákmányolni titeket, ki akarták használni szegénységeteket; de azt is tudom, hogy ez az érzés, hogy tudniillik az életet szépnek látjátok, ez az érzés, ez a méltóság megmentett titeket attól, hogy rabszolgák legyetek. Szegények? Igen! Rabszolgák? Nem! A szegénység az evangélium szívében van, hogy megéljük. A szolgaság nincs ott az evangéliumban, hogy megéljük; meg kell szüntetnünk!

Tudom, hogy mindannyiótok élete – mondta Robert – időnként, igen sokszor, nagyon nehéz. Azt mondta saját nyelvén [franciául]: „La vie a été beaucoup plus difficile que pour moi, pour beaucoup des autres.” Azt látjuk, hogy az élet sokak számára sokkal nehezebb volt, mint nekem; mindig találunk valakit, aki szegényebb nálunk. És ez is méltóságot ad: ha tudunk szolidárisak lenni, ha tudjuk segíteni egymást, ha ki tudjuk nyújtani kezünket afelé, aki nálam is többet szenved. A szolidaritásra való képesség az egyik gyümölcs, amellyel a szegénység megajándékoz minket. Amikor nagy a jólét, elfelejtjük, mit jelent szolidárisnak lenni, mert hozzászokunk, hogy semmi sem hiányzik. Amikor a szegénység időnként szenvedést visz az életedbe, szolidárissá tesz téged, és arra késztet, hogy kinyújtsd kezedet afelé, aki a tiednél nehezebb helyzetben van. Köszönet ezért a példamutatásotokért! Tanítsátok szolidaritásra a világot!

Megérintett, ahogyan Christian tanúságtétele hangsúlyozta a békét. Egyik mondata, amely belső békéjéről szól [franciául]: „J’ai trouvé la paix du Christ que j’ai cherché” [Megtaláltam Krisztus békéjét, amelyet kerestem]. Ez az első alkalom, amikor megemlíti. Azután beszél arról a békéről és örömről, amely eltöltötte, amikor a Nantes-i kórushoz csatlakozott. Végül hozzám intézett egy kérést. Azt mondta nekem [franciául]: „Vous qui connaissez le problème de la paix dans le monde, je vous demande de continuer votre action en faveur de la paix” [Ön ismeri a béke problémáját a világban, ezért kérem Önt, továbbra is szálljon síkra a békéért].

A legnagyobb szegénység a háború, az a szegénység, amely pusztít. És hallani ezt egy olyan ember ajkáról, aki anyagi szegénységtől, egészségbeli szegénységtől szenvedett, felhívás a béke érdekében végzett munkára. Arról a békéről van szó, amely egy kirekesztett család istállójában született; arról a békéről, amelyet Isten meg akar adni minden gyermekének. És ti – szegénységeteknél, helyzeteteknél fogva – a béke megteremtői vagytok és lehettek. A háborúk a gazdagok között zajlanak, hogy többel rendelkezzenek, több területet, több hatalmat, több pénzt birtokoljanak. Nagyon szomorú, amikor szegények közt tör ki háború, hiszen ritka egy dolog: a szegények szegénységüknél fogva afelé hajlanak, hogy a béke kézművesei legyenek. Szerezzetek békét! Teremtsetek békét! Mutassatok példát a békére! Békére van szükségünk a világban. Békére van szükségünk az egyházban. Minden egyháznak békére van szüksége. Minden vallásnak szüksége van arra, hogy növekedjen a békében, mert minden vallás a béke hírnöke, ehhez azonban növekednie kell a békében. Segítsétek – mindenki a saját vallásában – azt a békét, amely a szenvedésből származik, a szívből fakad, törekedjetek arra a harmóniára, amelyet a méltóság ad nektek!


Köszönöm, hogy eljöttetek meglátogatni engem! Köszönöm tanúságtételeiteket! És bocsánatot kérek tőletek, ha valaha is megbántottalak volna titeket szavaimmal, vagy ha nem mondtam ki olyan dolgokat, amelyeket ki kellett volna mondanom! Bocsánatot kérek tőletek a keresztények nevében, akik nem olvassák az evangéliumot és nem találják annak középpontjában a szegénységet! Bocsánatot kérek tőletek, valahányszor mi, keresztények elfordítjuk tekintetünket, amikor szegény emberrel vagy szegénységgel találkozunk! Bocsássatok meg! A ti megbocsátásotok az egyházi embereknek, férfiaknak és nőknek, akik nem akarnak rátok nézni vagy nem akartak rátok nézni, szenteltvíz számunkra; megtisztulás számunkra, segítség számunkra, hogy újból higgyük: a szegénység nagy üzenetként az evangélium szívében van, és nekünk – katolikusoknak, keresztényeknek, mindenkinek – szegényeket szolgáló szegény egyházat kell alkotnunk. Minden férfinak és nőnek – bármelyik valláshoz tartozzon is – minden szegényben Isten üzenetét kell látnia, aki közel jön hozzánk és szegénnyé válik, hogy elkísérjen minket életünkben.

Isten áldjon meg mindannyiótokat! Szeretnék most imádkozni értetek. Maradjatok csak ülve, ahogy vagytok, én pedig imádkozom:

Istenünk, mindannyiunk Atyja, minden gyermeked Atyja, kérlek, adj nekünk erőt, tölts el minket örömmel, taníts meg minket álmodni, hogy előre nézzünk, taníts meg minket szolidárisnak lenni, mert testvérek vagyunk, és segíts megvédeni méltóságunkat, te, aki mindnyájunk Atyja vagy! Áldj meg minket, Atyánk! Ámen.